Bernanke váltott – de miért?
Múlt csütörtöki FOMC meeting után egy furcsa érzésünk volt. Több elemzést is el kellett olvasnunk a bejelentésekkel kapcsolatban, hogy kitisztuljon a kép. A Fed elnök különös módon sokkal kisebb hangsúllyal említette meg az infláció kordában tartását, mint elsődleges monetáris politikai célt, mint azt korábban bármikor. Helyette jóval nagyobb hangsúlyt kapott a munkanélküliség kérdése.
Egyet rögtön hagy jegyezzünk meg: a mostani QE az első, amely rendkívül alacsony inflációs körülmények között kerül elindításra.
A piac a QE3 bejelentése után egyből fölfelé módosította inflációs várakozásait, ami helytálló, és úgy tűnik, hogy a Fed hajlandó lesz tolerálni a 2%-os inflációs célnál magasabb értéket is egy ideig. A mostani kommunikációból legalábbis ez tűnik ki. 1990-es évek óta nem tanúsított egyik vezető jegybank sem hasonló hozzáállást, az általános jegybanki mantra az, hogy az inflációnak a 2%-os cél körül kell lebegnie, ez a monetáris politika elsődleges célja.
A munkanélküliség pedig majd korrigálja saját magát az évek során, Bernanke is ezt a nézetet vallotta még tavasszal egyértelműen. Az előző héten viszont azt jelezte, hogy már nem ért egyet ezzel a megközelítéssel.
A Fed mandátuma mindig is kettős volt, a munkanélküliség lehető legalacsonyabban tartása és az árstabilitás, de ez utóbbi élvezett prioritást minden esetben. Ezt könnyen beláthatjuk, ha a korábbi FOMC nyilatkozatokba beleolvasunk.
”A Bizottság mindig is elsődleges céljának tartja az árstabilitás megőrzését, emellett a munkanélküliség minimumon tartását. A követendő monetáris politikát pedig a Bizottság által kívánt értékektől való eltérés, ennek társadalmi költsége és várható iránya, fejlődése határozza meg…Például, ha az infláció a célérték fölé menne egy kicsivel, mindenképp azon lennénk, hogy a célérték alá hozzuk az inflációt. Azonban, ha a munkanélküliség nagyon magasra rúgna, akkor óvatosabban járnánk el és lassabban térítenénk vissza az inflációt a célértékre.” – januári sajtótájékoztató.
A Republikánusok (Romney) elnöki kampányukban már kifogásolták Bernanke túlzottan inflációkövető monetáris politikáját. Felmerülhet a kérdés: a mostani egyértelmű hangsúlyváltással vajon kinek szeretne imponálni? A Kongresszus felé – ami megszabja számára a kettős mandátumot – továbbra is mondhatja, hogy ennek szellemében jár el, ez valóban így is van. Azonban a fenti januári beszédhez képest most a munkanélküliség rövidtávú eltérésének a fenntartható szinttől egyértelműen nagyobb figyelmet szentel.
A helyzet még különösebb akkor, ha megnézzük, január óta hogyan alakult a munkanélküliség. 
Az FOMC szeptemberi várakozása ezzel kapcsolatban semmivel nem rosszabb – sőt, talán javult is valamelyest –, mint januárban. Az inflációs várakozásokban pedig emelkedés történt, ami egyáltalán nem kedvező egy újabb monetáris könnyítés bemutatásának. Miért változtatott mégis Bernanke a nézőpontján? Egyértelműnek tűnik, hogy a munkanélküliséget látja most olyan rossz helyzetben, amely azonnali beavatkozást igényel. Bernanke utalt is pár mondatban a véleményváltásra:
„Milliók hagyták abba a munkakeresést, mert feladták, hogy megfelelő munkahelyet találjanak. Ahogy csökken a régóta munka nélkül levők tudása és kapcsolata a munkaerő piaccal, úgy lesz egyre nehezebb munkát találniuk, amely a nemzet termelési potenciálját csökkenti.”
Közgazdasági nyelvre lefordítva két dologtól fél az elnök: 1,a munkanélküliség szép lassan ciklikusból strukturálissá válhat, így immunis lehet egy idő után a Fed beavatkozásaira is; és 2, a foglalkoztatottság annál súlyosabb mértékben csökken, mint az puszta demográfiai indokokkal alátámasztható lenne. A gazdaság jelenlegi méretéhez képest aggasztóan csökken a produktív és elérhető munkaerő, és ez a folyamat visszafordíthatatlanná is válhat. Erre utalt már korábban – például márciusi beszédében – is, de soha nem ilyen nagy hangsúllyal.
Politikailag megközelítve – és visszatérve a korábbi kérdéshez, miszerint kinek is akar kedvezni a Fed ezzel a váltással – felmerülhet, hogy a hazafias indokokon kívül van-e más is, amiért elindult most a QE3? Vajon felismerte Bernanke a Kongresszus és az Elnök impotenciáját a munkanélküliséggel való harcban? Elképzelhető, hogy végül elfogadta, hogy ő az egyetlen, aki most azonnali megoldást tud nyújtani a gazdaság fellendítésében. Ha a Kongresszus által kijelölt kettős mandátumnak akart volna megfelelni, akkor nem tett volna semmit, hiszen az infláció lassan növekszik a célérték felé, a munkanélküliség pedig esett volna hónapról hónapra, éppen a munkát keresők számának csökkenése miatt. Ez persze negatív dolog, de ha a számokat nézzük – márpedig a monetáris politika célja a számokra irányul –, akkor a ”semmittevés” is célra vezetett volna. A Kongresszus vajon milyen szemmel nézi ezek után Bernanke-t és a Republikánusok változtatnak-e véleményükön (korábban Romney kijelentette, hogy kirúgná Bernanke-t)?
Tehát a Fed változtatott rövidtávra monetáris politikáján. A kettős mandátumának továbbra is eleget tesz, de reaktív módon a munkanélküliség javítását részesíti előnyben. Ez egy hatalmas változás, hiszen a Fed 2% fölötti inflációt is tolerálni fog rövid távon, a piacok előtt pedig más szemszögben fog feltűnni Bernanke. Így végül az is előfordulhat, hogy a QE3 sokkal nagyobb lesz (összegben és időben egyaránt), mint a korábbi QE1 és QE2 programok.
Végül egy kép kommentár nélkül:
